Salentein

Primus Malbec 2018

Évjárat

2018

Szín

Vörös

Típus

Bor

Szőlőfajta

Malbec

Szárazság

Száraz

Ország

Argentína

Borvidék

Mendoza

Alkoholtartalom

15 % Vol.

Kiszerelés

0,75 L

Fogyasztási hőmérséklet

16,00 C

MAGA A NAGYBETŰS BOR!

A pincészet zászlóshajójának számít. Egy jól fogyasztható, rendkívül intenzív mély színű, testes, gazdag, telt ízű ám a francia hordóhasználatnak köszönhetően kevésbé tannin hangsúlyos tétel. Érett, intenzíven aromás, sötétbogyós és szilvás jegyek mind illatban mind ízben érezhetőek, a hordó miatt pedig feketebors és szegfűszeg illata árad.

Figyelemreméltó szerkezet, kiegyensúlyozott mégis határozott savtartalom, hosszú lecsengés. Az élvezeti érték maximalizálva, ez már garantált.

Termőterületét tekintve még kísérletező fázisban lévő Argentín Mendoza régióból, de ezen belül is az Ucu-völgyből származik. Ez egy egészen új terület, amire véletlenül találtak rá, és derült ki hogy 1050-1700 méter magasságban tökéletes színvonalú szőlőt lehet termeszteni. A nappali, nem ritkán 40 fokos hőség után estére erősen lehül a levegő, így a gyümölcsösség és zamat mellett a tökéletes savtartalom is konzerválódik.

Mindenképpen vörös húsért és fűszerességért kiált! Ide veled isteni steak!

30-60 percig dekantáld mielőtt fogyasztod, ideális fogyasztási hőmérséklet 16°C.

15 500 Ft

Egységár: 20 667 Ft/L

Készleten
Szállítási idő:
Budapest 1 munkanap, vidék 2 munkanap

Belföldön Ingyenes szállítás 10 900 Ft felett

Biztonságos fizetés

MAGA A NAGYBETŰS BOR!

A pincészet zászlóshajójának számít. Egy jól fogyasztható, rendkívül intenzív mély színű, testes, gazdag, telt ízű ám a francia hordóhasználatnak köszönhetően kevésbé tannin hangsúlyos tétel. Érett, intenzíven aromás, sötétbogyós és szilvás jegyek mind illatban mind ízben érezhetőek, a hordó miatt pedig feketebors és szegfűszeg illata árad.

Figyelemreméltó szerkezet, kiegyensúlyozott mégis határozott savtartalom, hosszú lecsengés. Az élvezeti érték maximalizálva, ez már garantált.

Termőterületét tekintve még kísérletező fázisban lévő Argentín Mendoza régióból, de ezen belül is az Ucu-völgyből származik. Ez egy egészen új terület, amire véletlenül találtak rá, és derült ki hogy 1050-1700 méter magasságban tökéletes színvonalú szőlőt lehet termeszteni. A nappali, nem ritkán 40 fokos hőség után estére erősen lehül a levegő, így a gyümölcsösség és zamat mellett a tökéletes savtartalom is konzerválódik.

Mindenképpen vörös húsért és fűszerességért kiált! Ide veled isteni steak!

30-60 percig dekantáld mielőtt fogyasztod, ideális fogyasztási hőmérséklet 16°C.

Az évjáratról

Lényegében már tavasztól kezdve rendkívül meleg év volt, amit ráadásul az is megnehezített, hogy a 2017-es aszályok után a talajok vízháztartása sem volt megfelelő. Ez kirívóan korai szüretet eredményezett a legtöbb borvidéken, szerencsés esetben még, illetve már jó savú, szép aromatikájú, de valamelyest korán érő borokkal.

Malbec

Akár a syrah (shiraz) és a grenache, a malbec is fényes karriert fut be, legalábbis második hazájában, Argentínában. Argentínában - és sokkal kisebb területen Chilében is - a malbec telt, intenzíven gyümölcsös, fűszeres bort ad jellegzetes faeper- és szederaromákkal. Őshazájában, Cahors-ban bora keményebb, szikárabb, szájszárító tanninokkal, erősebb savakkal, visszafogottabb szedres ízekkel, minerális, sőt ceruzaforgácsra emlékeztető jelleggel. A malbec kisebb mennyiségben még mindig használatos a bordói és más délnyugat-francia vörösborok összetevőjeként, és egy-két kaliforniai termelő Merirage boraiban is szerepet kap. A közelmúltban néhány új-zélandi borász is bátrabban - és egyre nagyobb sikerrel - használja a malbecet a többnyire merlot alapú cuvée-kben. Forrás: Borászportál.hu